Nem terveztem mostanában írni, az általam preferált zenei vonal nem nagyon mozgolódik. Egy véletlen azonban közbeszólt. Az interneten való kattintgatás közben belefutottam LaFee egyik számába. Nem is igazán láttam, hogy mi az, de úgy kezdődött, mint egy jó Linkin Park szám a régi időkból, vagy egy rádióbarát Limp Bizkit darab. Aztán egy női hang kezdett el énekelni, ráadásul trágárkodni is, ezért kíváncsivá tett, megnéztem miről van szó. Pár évvel ezelőtt, újkorában egy zenetévén már belefutottam a Wer bin ich című szomorkás balladájába, ami igazából nagyon megtetszett, le is töltöttem, és talán még a párszáz megabájtos mp3-lejátszómra is rákerült pár hónapra. Ennél nagyobb nyomozásba nem azonban kezdtem, most ennyi év elteltével azonban beleakadtam  a már említett véletlen során a Shut Up című számba. Ez meggyőzött arról, (a régebbi emlékekkel is összekapcsolva), hogyha kettőből két szám megfog annyira, hogy többször egymás után meghallgatom, az bőven megér annyit,  hogy legalább egy Best Of anyagot meghallgassak. Ez meg is történt, és egy napra rá úgy döntöttem, hogy az énekesnő eddig megjelent 4 lemezét is meghallgatom. Elképzelhető, hogy feltűnt, hogy egy német és egy angol címmel rendelkező dalt is számba vettem eddig. Ennek egyszerű oka van, a német énekesnő, polgári nevén Christina Klein nem meglepő módon anyanyelvén alkot, a nagy sikerre való tekintettel viszont, hogy a nemzetközi piacot is jobb eséllyel érje el a zenéje, az első két lemez legjobban sikerült dalaiból készült angol változat is.

Leginkább a dalok hangulatát tudom értékelni, lévén, hogy német nyelvvel - alapvető dolgok kifejezésén és megértésén kívül - nem igazán tudok mit kezdeni. El-el kapok szavakat, akár mondatokat is, de csak nagyvonalakban tudom értelmezni a hallottakat. Az angol lemezzel persze más a helyzet, abból azt szűrtem le, hogy nem az irodalmi mélységek, költői képek, metaforák és utalások LaFee legnagyobb erősségei, viszonylag egyszerűen, célratörően fogalmazza meg érzéseit. Persze esélyes, hogy a fordítás torzít, de túl sokat valószínűleg nem.

Nos, időrendben azért valahogy végigrohannék a diszkográfián. Szóval az első lemez, a művésznevére keresztelt Lafee 2006-ban jelent meg. Christine ekkora mindössze 16 éves volt. A dalok témája nyilvánvalóan egy bölcs (és "bölcs") felnőtt ember számára gyermetegnek és érdektelennek tűnhetnek. Kiemelendő a nyitó Princesschen (Hercegnőcske), ami egy jellemző, sokak által látott és ismert "tini p*csa" karakterrel ellenkezik, aki semmi másra nem jó, csak 'arra'. 16 éves fejjel mindenképpen értelmes gondolat, főleg annak tükrében, hogy Christina sem egy szemüveges-pattanásos-duci kislány volt, valószínűleg nem (csak) a féltékenység szólt belőle. A következő szám, a Virus, amiben minden "szépet és jót", azaz betegséget kíván annak a lánynak, aki elvette tőle a barátját. (angol változatában különösen tetszik a fordítás, miszerint "remélem rühes leszel, és farok nő ki a fejeden". A Wo Bist Du (Mama) című ballada az elvesztett édesanyjához íródott, a Das Erste Mal szintén egy nyugodtabb lassabb darab pedig arról szól, hogy az 'első alkalom' mennyire különleges számára, és nem az a fajta, aki bárkinek odaadja magát.  Was Ist Das azt firtatja, hogy mi az, ami hatalmába kerítette és amitől különbözik másoktól. Utóbbiban elég erőteljes elektronikai segítséget is kapnak az átvezető részek, komoly Evanescence és Linkin Park hatás érződik rajta, de nagyon jól működik, az album egyik legjobbja. Az albumot bezáró Sterben Für Dich pedig egy nagyon szép, egyetlen gitárral kísért dal, kitűnő befejezés.

Egy évre rá 2007-ben mindjárt érkezik a második felvonás is, a Jetzt erst recht című (azaz Jobban, mint valaha) korong, ami legalább akkora, ha nem nagyobb sikert ért el, mint az első album. A Heul doch (angol változatában ez volna a Shut Up, ami ismét ráirányította a figyelmem az énekesnőre) című számot nagyon profi sodró refrén, remek átvezetők, és pattogós verzék jellemzik, az egyik legjobb száma LaFee-nek a mai napig, nem véletlen, hogy a slágerlistákon is ez a szám érte el a legjobb helyezéseket. Az album többi számára is jellemző, hogy pici elektronikus torzítás, masszív rock alap, és egy karakteres mégis törékeny női hang nagyon jó kombinációt alkot. A Du bist schön (Szép vagy), vagy a Der Regen Fällt (Esik az eső) ezeknek a megtestesítője, utóbbi egy inkább szomorkás, elkeseredett, csendes és dühös, hullámzó dal, mégsem folyékony és nyálas. A már említett Wer bin ich (Ki vagyok?) című nagyon szép ballada is ezen a lemezen található. Nagyon egyszerű zongorával aláfestett dal, ami azon mereng, hogy egy fiú, miért szereti őt annyira, amikor ő nem tudja viszonozni az érzéseit. Ez a dal is mindenképpen "besztof". Az albumról az ezt követő Küss mich (Csókolj meg) még mindenképpen kiemelésre méltó, népi hangszerek és rock alap kevergetésével felvezetett pörgős dal, 'pislákoló' zongorára énekelt átvezetőkkel; egy hullámzó, kiemelkedő alkotás. Befejezésül a Heiss, ami akkor nyer értelmet, ha angolul Hot-ra fordítjuk, magyarul nem igen használjuk a 'forrót' ilyen értelemben. A lényege, hogy Christine szerint, az a lány, akit választott az ex barátja, egyáltalán nem "jócsaj", és semmilyen szempontból nem jó választás.

Most következik az angol lemez "Shut Up" címmel (2008). Az eddig felsorolt számok nagy része helyet kap a korongon, angol szöveggel értelemszerűen, így ezeken még egyszer nem mennék végig. Viszont ide mindenképpen leírnám, hogy akik kibékíthetetlen ellentétben állnak a német nyelvvel (feltételezem akadnak ilyenek, engem is nehéz kimozdítani ebből), azok ezzel a lemezzel mindenképpen megpróbálkozhatnak, mert a zenei megoldások, és Christine hangja bármilyen nyelven működnek, az angol pedig általában a legelfogadottabb nyelv az iparban.

A következő évben, 2009-ben sem maradtunk LaFee album nélkül, a harmadik német nyelvű nagylemez menetrendszerűen érkezett. A Ring Frei, még mindig képes volt tartani azt a színvonalat, amit az első két albummal megalapozott LaFee és a csapata. Az album címét, és vezető kislemezét is magyarul csak körül írni lehet, gyűrű nélküli, azaz szabad, szingli, - nincs eljegyezve. A hangzás a valaha volt legtisztább, a refrének a valaha volt legfülbemászóbbak, a hangszerelés a valaha volt legsokrétűbb. A gitárszólók, a vonós hangszerek, az elektronikus ide-oda beszúrt effektek a leghangsúlyosabbak. Nagy hatalmas slágert nem tartalmaz a korong, viszont szinte kivétel nélkül bármelyik számot kiemelhettem volna. Az Eiskalter Engel (Jéghideg angyal) egy k*rváról szól, aki bárkinek odaadja magát, csak hogy előbbre jusson, a következő Ein Letzes Mal (Még egyszer, utoljára) az édesapjához íródott, aki valószínűleg nem hitt benne, és nem támogatta. A Scheiß Liebe (Kib*szott szerelem) alighanem nem szorul magyarázatra, az Ich bin Ich (Én vagyon én/ez vagyok én) című Christina végtelen sok arcát mutatja be, hogy mennyi jó, és rossz tulajdonsága van, és csak akkor kedvelheti/szeretheti valaki, ha mind az összeset elfogadja. Ez nem nagy úttörő bölcsesség, de mindenki megfogalmazza ezt legalább egyszer életében. Az Angst (Félelem) egy szükséges ballada, nem túl kiemelkedő de szükség van rá a lemezen, a következő Hand In Hand (Kéz a kézben) viszont számomra meghatározó, közepes tempójú, bizonytalan verzék és viszonylag lassú refrén alkotta darab. Az album hátsó fertájáról a Nur Das Eine (Egyetlen), és a Normalweise (Általában) gyaníthatóan egy időben íródott, hasonló csapáson közlekedik ,a refrén pedig talán túlságosan is hasonlít. Előbbi zongorás felvezetése, utóbbi nyersebb hangzása viszont épp elég, hogy a két számnak különböző karaktert adjon. A Lieber Gott (Kedves Isten), mintha egy istenhez íródott levél volna, a Was Hat Sie pedig (Mi van neki?) ... ami nekem nincs, egy szintén magyarázatra nem szoruló dal. Igazán nem állt szándékomban, de majdnem végigmentem a teljes tracklisten, komolyabb hozzáadott érték nélkül. Ez mindenképp azt jelenti, hogy egy nagyon kiegyensúlyozott, végig érdekfeszítő lemezről van szó.

A negyedik, máig utolsó, 2011-ben napvilágot látott Frei (Szabad) albumon viszont könnyebben át tudok lépni. Egyértelműen nagyon jól megírt. fülbemászó, slágeres dalokról van szó. Ami miatt ezek mégis távolabb esnek az én ízlésvilágomtól az, hogy túlságosan poposak; "ladygagásak" lettek. A Herzlich Wilkommen (Szivélyes üdvözlettel) remek felütés lenne; egy pop albumhoz, azonban nem hozza azt, amit LaFee korábbi albumai hoztak. Ettől függetlenül kimondottan jó dal, csak a Ring Frei után egy kicsivel azért több karcra számítottam. A 7 Sünden (Hét főbűn) című számon kívül mást nem tudok külön kiemelni a lemezről, ezt is csak erős refrénje miatt. Egytől egyik erős, jól megírt, szórakoztató popdalok, amik tulajdonképpen nekem is tetszenek. Az előzmények ismeretében kisebb csalódás, de csak azért mert mást szoktam meg, az előző három album keményebb volt, a rockhoz állt közelebb. Ettől függetlenül nem rossz, nem összecsapott lemez. 

Végeredményben azoknak ajánlom, hogy próbálkozzanak meg egy-egy számmal, akik kedvelik a nem túl zúzós-hörgős-röfögős light, finomabb, érzékibb rock-zenét, és az sem hátrány a ha nem ítélik el helyből a német nyelvet. Bár azoknak még mindig ott a Shut Upn angolul. Ha már páran belehallgattok bőven megérte megírni, hisz nem is terveztem cikket írni. És csak azért tettem, mert nem sűrűn fordul elő velem, hogy egy előadó annyira megfog, hogy két-három héten keresztül szinte szünet nélkül hallgassam ...