2008-ban alakult a csapat Seattle-ben, egy EP-t már korábban kiadtak Revenge címmel, mégis öt évbe telt mire úgy érezték, hogy egy teljes albummal jelentkeznek. A Girl on Fire egyenlőre kevéssé ismert, ez alapján az anyag alapján, amit idén szeptemberben kihoztak, jó eséllyel indulnak a hírnév útján. Nemrég kezdtek bele első hivatalos koncertsorozatukba, úgyhogy még bármi lehet belőlük. A Not Broken című album nyitószáma és egyben vezető kislemeze is a The Takedown-hoz már klip is készült. Hangzásviláguk nagyon precíz, tiszta rock zene, számomra érződik rajta némi Linkin Park, Papa Roach, vagy Three Days Grace hatás is, de ez abszolút pozitívum nálam. Az album elkészítésében olyan emberek működtek közre, mint például Jay Baumgardner, aki a már említett Papa Roacchal, az Evanescence-vel dolgozott korábban együtt, vagy Howie Weinberg, aki annak idején a Nirvana és az Aerosmith lemezein munkálkodott.
A nyitószám, a már említett The Takedown egy tökéletes felütés, sodró refrénnel (amiről egyébként a Thousand Foot Krutch War of Change című dala jutott eszembe), és ha azt állítják róla, hogy Chester Bennington side-projektjének a Dead By Sunrisenak új dala, lehet, hogy elhittem volna. A második dal, talán az egyik legjobb a lemezen. A Reminds Me Of You nyugodtabb, visszafogottabb téma, a refrén pedig annyira fülbemászó, és mégsem nyálas, hogy bármelyik világhírű rockcsapat, a Nickelbacktől Bon Joviig bátran rádobhatná egy aktuális lemezére. Austin Held énekes remekül bánik a hangjával, a lágy érzelmes részek épp úgy jól állnak neki, mint az üvöltözés. A háttérben érzékkel elhalóan felzúgatott gitárok finomságáról szintén meg nem mondanánk, hogy ezek a srácok most kezdék a szakmát. A Losing Me Identity megint kicsit keményebben indul, a verzék erejéig lágyul a dolgok, a refrén megint keményebb, kiabálósabb. Koncerteken jókat lehet majd rá ugrálni. Minden számon nem is mennék végig külön, mindről elmondhatóak ezek a stílusjegyek, hogy tökéletesen megírt rockdalok. A címadó Not Broken az album végefelé található, de szerencsére az egész albumon sikerül fenntartani az érdeklődést, nem laposodik el, így még odatudunk figyelni a finoman bekúszó zongorára és a remek gitárszólóra is. Megemlékeznék még külön az albumon található nagyon hatásos balladákról is. A Believe egy lassú, de szintén igazi slágergyanús rockballada, remekül beépített szintetizátorral és akusztikus gitárokkal. Az album záróegysége a Run pedig a legcsendesebb, legvisszafogottabb darab az összes közül. Szinte teljesen akusztikus hangszerelés, és nagyon szépen lekerekíti a lemezt. Még egyszer ráerősít arra a meglátásra, hogy Held hangja nagyon jól működik ilyen körülmények között is. Az egész album úgy ahogy van vérprofi munka.
A Girl on Fire számomra az idei év egyik legnagyobb felfedezettje, és mindenkinek ajánlom, aki szereti az efféle rock zenét. Ezt úgy értem, hogy a valaki kedveli a fentebb említett bandákat akár, bátran adjon nekik egy esélyt, szerintem nem fogja megbánni.
A számlista:
1. The Takedown
2. Reminds Me Of You
3. Losing My Identity
4. One Step Away
5. Monster
6. Automatic Hurt
7. Believe
8. Ready To Fight
9. Break These Chains
10. Cut
11. Not Broken
12. Run
Highlights: The Takedown, Reminds Me Of You, Believe, Not Broken
