Beady Eye - BE - lemezkritika

2013.07.18. 13:25 - Burnout

BE_Artwork.jpg2009-ben feloszlott a britpop kultkus, korszakalkotó együttese az Oasis. Liam és Noel Gallagher sosem voltak könnyű emberek, hatalmas karakterek mindketten, kész csoda, hogy csaknem 20 évig megfértek egymás mellett. Ez alatt megajándékozták a világot 7 stúdióalbummal, és megszámlálhatatlan zseniális dallal. Most nem is ez a lényeg, az ominózus lökdösődős, gitártördelő éjszaka óta külön utakon járnak. Noel távozott, és Noel Gallagher's High Flying Birds néven adott ki, egy egyébként nagyon színvonalas albumot, Liam és az Oasis többi tagja együtt új bandát alapított Beady Eye néven.

A 2011-es Different Gear, Still Speeding című debütáló album után, itt a második Beady Eye nagylemez, ami a BE címet kapta. Aki valaha szerette az Oasist, mindenképpen adjon neki egy esélyt. Nem fogja teljesen azt kapni amit vár, egy egészen kicsi dolog hiányzik, legnagyobb valószínűséggel Noel Gallagher személye, az a plusz, amit ő még hozzá tudna tenni. Igazán nagy sláger nincs a lemezen. Azonban ennyit a lemez negatívumairól, mert már így is több szó esett róla, mint amennyit megérdemel. Hangszerelésben, hangulatban hozza a régi Oasist annyira amennyire egészséges, annál jobban pedig nem is tehetnék, hiszen nem Oasis.  A BE egy nagyon sokszínű, és szórakoztató lemez, fejlődés is tapasztalható, azt hiszem, sokkal egységesebb, kiforrottam munka ez, mint a két évvel ezelőtti első korong. Az akusztikus és torzított gitárokat remekül festik alá, egészítik ki különböző, nagyon lány, halk szintetizátor effektek, vagy éppen fúvós hangszerek.

Ha nem is megyünk végig az összes számon, néhányat szeretnék kiemelni. Természetesen jobb, ha mindenki a maga ízlése szerint végigmegy rajtuk, nyilván kinek mi...De,  az első szám mellett például nem lehet szó nélkül elmenni. A Flick of The Finger, a nyitó szám, a nyersebb, keményebb fajtából, ahogy már említettem, jönnek a fúvósok, a bevezető rész valóságos himnusz beütését kelti. A torz gitár adja meg a karakterét a dalnak, és erről a számról az is elmondható, hogy bármelyik Oasis lemezen is megállta volna a helyét. A következő, amiről szeretnék külön megemlékezni, egy nagyon szép ballada, a Soon Come Tomorrow, tulajdonképp egy szerelmes dal Gallagher módra. Egy visszafogott, elhaló gitárszólót is csempésztek egy hömpölygő akusztikus pengetésbe, ami az egész dal során végigkísér minket, bőr alá hatolóan. Liam pedig valóságos érzelmeket ad át a hangjával, annak ellenére, hogy nem nyálas ömlengésekről híres. Egyszerűségével együtt is az egyik legjobb egység a lemezen. Az I'm Just Saying, egy pörgős, sodró szám, egy emlékezetes gitártémával. Liam hangja egy picit torzabb, mint természetesen, a szám hangulata a 90-éves Oasisára emlékeztet. Ha létezik egyszerű zene, a Ballroom Figured című szám az, szó szerint egy darab gitárt pengetnek végig, annyira nem különleges, viszont nagyon jó érzékkel vezet rá az album befejezésére, a Start a New című számra. Szintén akusztikusan, végtelenül egyszerűen kezdődik, fokozatosan erősödnek, lépnek be hangszerek, a végére pedig egy hatalamas egységes áramlássá válik ugyan az a téma, amit a szám elején egy hangszer oldott meg. További előnye az albumnak, hogy ez is azok közé a lemezek közé tartozik, amit minél többször hallgatunk, annál jobbá válik.

Annak is ajánlom, aki kedvelte az Oasist és hiányzik neki, annak is, aki sosem hallott még az Oasisről, sem a Beady Eye-ról, csak szereti a jó zenét.

Számlista:

1. Flick of the Finger
2. Soul Love
3. Face the Crowd
4. Second Bite of the Apple
5. Soon Come Tomorrow
6. Iz Rite
7. I'm Just Saying
8. Don't Bother Me
9. Shine a Light
10. Ballroom Figured
11. Start a New

Osztályzat: 4/5 stars
Highlights: Flick of the Finger, Soon Come Tomorrow, I'm Just Saying, Start a New

bdy.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://musiccontrol.blog.hu/api/trackback/id/tr135413110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása